Kárpátaljai Megyei Könyvtár

Hagyomány

Velencei farsangi álarcokat is megcsodálhattak azok, akik az elmúlt héten kukkantottak be a megyei könyvtár idegen nyelvű osztályára. A munkatársak bohókás, az ünnepkörhöz kapcsolódó tartalmú könyvekkel, kiadványokkal gazdagították a rögtönzött kiállítást.

A farsangi hangulat betetézéseként a könyvtárban valóságos játéknapot rendeztek, melyre ezúttal a Kincseshomoki Általános Iskola tanárait és tanulóit hívták meg, akiket Szluckyné Mészáros Éva osztályvezető fogadott.

A gyereksereget Mihalovicsné Tóth Krisztina és Rada Eleonóra kísérte el, akik maguk is bekapcsolódtak a süteményből és papírból készített álarcok díszítésébe, igaz, az arcfestést már nem vállalták, ám így is akadt olyan játékos kedvű felnőtt, aki felpingáltatott magára egy lemosható, tavaszt idéző motívumot.

Aki úgy gondolja, hogy a vidámság, a derű nem való könyvtárba, az minden bizonnyal nem szeret olvasni, hisz a jó könyv maga az öröm forrása. A homoki gyerekek sokat olvasnak és még többet játszanak. Legalábbis ez derül ki Horváth Csaba villám-közvéleménykutatásából. Többek kedvence A kis herceg, de volt olyan is, aki Arany János Toldi című elbeszélő költeményét már kétszer is elolvasta. A vezető bibliográfus végigvezette a diákokat a könyvektől roskadozó polclabirintuson, figyelmükbe ajánlotta a legújabb kiadványokat. A gyerekeknek leginkább a Mi micsoda és a Szemtanú sorozat kötetei tetszettek. Miközben az osztály vendégei - Julja Burja arcfestő segítségével - fura állatokká, mesebeli lényekké változtak, elfogyott a farsangi és rózsafánk, sőt a kidíszített sütemény-álarcok többsége is. Ám a hasonló rendezvények sora nem. Mint Olena Kanyuka, a megyei könyvtár igazgatója elmondta, március 20-án a boldogság világnapjához kapcolódva szerveznek rendezvényeket, 23-án Ukrajna irodalmi térképe című programmal a kortárs szerzők műveit népszerűsítik.

Kárpáti Igaz Szó 2017. február 28. - Ungvár - 6.o.

100 éves Arany János

Az Ungvári Dayka Gábor Középiskolában az Anyanyelv Hete rendezvénysorozat keretein belül versmondó versenyt szerveztek Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére. A Megyei Könyvtár munkatársai könyvkiállítással igyekeztek közelebb hozni a költő szellemiségét a gyermekekhez, akik a kéziratok reprintjeit is megtekinthették. A szavalóversenyen 6-11.-es diákok vettek részt a költő versei és balladái közül elszavalva egy szavadon választott művet.

A zsűri kétkedve fogadta a Hasadnak rendületlenül című Arany János verset azt gyanítva, hogy a diákot az internetes mémgyárak téveszthették meg, de nagy meglepetésükre a nyomtatott kötet is tartalmazta az alábbi sorokat.

Arany János sorait olvasva rá kell döbbennünk, hogy a 19. században sem vették véresen komolyan a költészetet, és nem tartották nemzetietlennek az élcet.

HASADNAK RENDÜLETLENÜL

Hasadnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar!
Bölcsődtül kezdve sírodig
Ezt ápold, ezt takard.
A nagy világon ekivűl
Nincs más, amit mivelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt enned, innod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt,
Ez a föld másra sem való,
Csak hogy eltékozold.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Bátorság volna ezt a hont
Neked fenntartani.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
Szabad száj! itt csikorgatod
Véres fogaidat.
- - - - - - - - - - - - - - -

(1880 körül.)

ÉDES ANYANYELVÜNK

    Döcög a szekér a poros, gödrösre koptatott mezei úton. A szekérderékban jókora halom frissen kaszált fű meg kapálás közben kivagdalt húsos tengeriszárak, a jószág vacsorája. Rajta a kapa meg a kasza.

    A lovacskák könnyen húzzák a szekeret. Lassan baktatnak hazafelé, nem sietnek. A mokány kis paraszt jobb felől ül a bakon, mellette nyolcesztendős kisfia.

    Az ember mindkét karjával a combjára támaszkodik, egykedvűen ül, szájában a kialudt pipa. Ostor nem kell a lovaknak, tudják azok a járást maguktól is, tudják azok, mi a dolguk.

    Az ostor a kisfiú kezében van. Nézegeti a fonását, bojtját, tapogatja az ostornyél sima, zsíros fáját. Majd elunja a nézegetést, babrálást, és aprókat suhint vele a levegőbe.

     Csendesen döcög a szekér, a lovak kitartóan, egyenletesen húznak. A két ember némán ül egymás mellett. Ki-ki a maga gondolatait hányja-veti magában.

    Amott balra, az út mentén egy szilvafa. Vajon ki és miért ültette ide, a szántóföld végébe, az útszélre. Talán azért, hogy a gyümölcs édes-savanykás íze oltsa majd a szomjukat a mezőn dolgozó embereknek. Akárki ültette, okosan tette.

    A gyerek ismeri a fát. Ismer minden fát, minden bokrot, ami errefelé van. Kékszilva, így hívják a faluban ezt a fajtát. Az olvasókönyvben is benne van, de ott besztercei szilvának meg hasítószilvának, meg magvaváló szilvának nevezik.

    A fa ágain temérdek a gyümölcs. Már félérésben van, már zsendül. Most liláspiros a színe, de egy hónap múlva sötétkék lesz.

    Most megy alatta a szekér. A gyerek az ostorral a fa ágai közé suhint. Jól számított: két szem szilva hull az ölébe.

    A gyerek nézegeti a gyümölcsöt. Enné is, nem is. Ha megeszi, kivásik tőle a foga, és nem fog tudni jóízűt harapni otthon a friss kenyérből. Csak forgatja, forgatja a markában, aztán megszólal:

    — Édesapám, miér piros ez a kékszilva?

    Az apja egy pillantásra se méltatja a két szem szilvát. Jó időbe telik, amíg a pipát a szája másik szélébe tolja és megszólalt:

    — Azér, fijam, mer még ződ.

    A gyerek nem kérdez többet. Érti, hogy a „ződ” most nem színt jelent, hanem azt, hogy éretlen. Érti, érzi a szavak hangulatát, képes értelmét, sajátságos ízét, zamatát.

    Magyar gyerek.

Drávai Gizella

Édes anyanyelvünk / G. Drávai // Naptár 1961. – Uzshorod : – Kárpátontúli Területi Kiadó, 1961. – O. 61

1907. január 3. Ungvári Közlöny

A XXI. század elején érdekes lehet visszatekinteni arra, hogy mi foglalkoztatta az a XX. század első éveiben az ungvári lakosokat.
A január 3-án megjelent Ungvári Közlöny (Politikai Hetilap), felelős főszerkesztője dr. Reisman Henrik volt, a szerkesztőség hivatala a Nagy-utca 19. a kiadóhivatal a Dayka Gábor-utcában volt. A lap ára 12 fillér volt, ha az újságárusnál vásárolták.

Az év első számában az újév köszöntése mellett kiemelten foglalkoztak a vármegye közállapotával, a vármegyék kialakulásával.

Már ekkor is problémát jelentett a köztisztviselők megvesztegetése, mellyel főszerkesztői jegyzet foglalkozott általánosságban.

A közélet tisztaságának egyik legfőbb biztosítéka az, hogy akik a fórumon ülnek, akik hivatalból intézik emberek és a közvagyon sorsát, megvesztegethetők ne legyenek.

A lap beszámol a december 28-i városi közgyűlés történéseiről, melyen az akkori polgármester Fincicky Mihály elnökölt. Ezen az ülésen szabályozták a „Rákóczi és Bercsény-utcák  vonalát”.

Az ungvári honvédlaktanya kantinját újabb 3 évre Lang Mór kapta bérbe évi 600 koronáért.

„A vágóhídi jégveremnek jéggel való megtöltésére az árlejtés kiírása elhatároztatott.”

Ezen az ülésen is felvetődött az ungvári közvilágítás tarthatatlan állapota, az ungvári bútorgyár, mint szolgáltató, nem teljesíti szerződésben foglalt kötelezettségeit és a villanyvilágítással szemben kifogások merültek fel. A világítás szerződésszerinti szolgáltatásának ellenőrzésére a rendőrség jogosult.

Az Ungvári Közlöny talán legérdekesebb része, a hírek azaz „Újdonságok” rovat. Innen megtudhatjuk, hogy Plotényi Nándor művész a Nagylázi nemesi előnevet kapta. Díszpolgári címet kapott Csuha István szobránci lakos.

Czeholnyai lelkész. Firczák Gyula püspök, az ungvári czeholnyai lelkészi javadalomra, annak rendszeres betöltéséig Dr. Hadzsega Bazil theol. tanár szentszéki ülnök id. h. lelkészül kinevezte. Ezen lelkészi javadalom a kincstár kegyurasága alatt áll s így azt a püspök hozzájárulásával a földművelésügyi miniszter kinevezése utján tölti be.

Egy érdekes hír:

Karácsonyfa. Özvegy báji Patay Gyuláné, született Szathmári Király Anna az idén már huszonnegyedszer díszes karácsonyfát állított ungtibai kastélyában, ahol Csehticzky József plébános beszéde után százhatvan tibai, jeszenői, felsőhalasi és unglovasdi szegény ember kapott meleg ruhát, tüzifát és élelmiszert.

Ebben a számban található a gerillamarketing egyik gyöngyszeme is itt.

A „hírek” sorát egy érdekes, inkább anekdotának tűnő írás zárja.
A kaszirnő esküje. A napokban tárgyalta egy járásbíró egy kaszirnő keresetét gazdája ellen. A bizonyítás során a felperesnőnek meg kellett esküdnie. A bíró ennél az aktusnál szokás szerint felszólította a hölgyikét:

Tegye szivére a kezét és mondja utánam az eskümintát.

A kassza bájos tündére kigombolta a télikabátját, kigombolta a bluzát s kezével a bluz alatt kereste az eskühöz szükséges helyet. A bíró nem tudta, hogy nem e továbbgombolkozásra készül felperes s miután nem volt tisztában, hogy hol végződik ez a gombolkozás, közbeszólt:

Kérem, esküdjék s ne vetkőzzék le!

Jurij Skrobinec versei

1964

Győztesen halad május: [vers] / J. Skrobinec; Huszti Lukács fordításában // Naptár 1964. – Uzshorod: Kárpátontúli Területi Kiadó, 1963. – P.64.

1967

Halandó vagyok!: [vers] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1967. –

szeptember 3. – P.4.

A tenger: [vers] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1967 – október 31. –P.4.

1970

A város nem alszik; Az Eötvös gimnázium előtt; Azt hiszik… : [versek] / J. Skrobinec; Jobbágy Károly fordításában // Kárpáti Igaz Szó. – 1970. – október 18. – P.3.

1971

Petőfi monográfia ukránul: [vers] / J. Skrobinec // Forrás. – 1971. - №1. – P.68.

1973

„Kinek eleddig nincsen méltó mása…” / J. Skrobinec // Kortárs. – 1973. - № 3.

1976

Gyorsvonaton: [vers] / J. Skrobinec; forditotta Weöres Sándor // Weöres Sándor. Egybegyűjtött műfordítások. (3 kötetben) I. kötet. – Bp.: Magvető Kiadó, 1976. – P. 903.

A Szenátusi tér; A dekabrista felkelés évfordulójára; Hóesés; Lenin:

[versek] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1976 – február 29.

Petőfivel álmodtam az éjjel: [vers] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1976 – június 27.

1979

Emberek, keressetek engem! : [vers] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1979. – május 6.

És még! És még! ...: [vers] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1979. –

június 3.

1980

Szánkózás: [vers] / J. Skrobinec // Kalendárium ΄80. – Uzshorod: Kárpáti Kiadó, 1979. – P.23.

Csontváry: Az iglói patikus; Magányos cédrus; Közöny és közönség;

Hazatérés és Hazaérés; Körülölelt cédrus: [versek / előszó: Jurij Skrobinec: A félreismerésből a halhatatlanságba] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1980. – március 10.

József Attila „Az emlékezés szonettjei” című ciklusból: [vers] / J.

Skrobinec; ukránból fordította Balla László // Kárpáti Igaz Szó. – 1980. – április 13.

Tűnődések: Az nem szégyen…; Ki a boldog; A tűz feltalálója; Egy

rágalmazó vallomásaiból; Vízszintes vágy; Kései kések; Ne sürgesd; Ha üresnek érzed…; Milyen nyelven?... ; Sokáig fekszel… ; Mitől görbül az ujj?… ; Őrölnek az élet malmai; Hol veszhet el az ember?: [versek] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1980. – október 26.

1981

A forrás forrása; Martin Luther King: [versek] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1981. – december 27.

1982

Verhovinai Madonnák (Koczka Andrásnak): [vers] / J. Skrobinec// Kárpáti Igaz Szó. – 1982. – május 2.

„A kitisztult tűz gerezdje”: [versek] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1982. – június 12.

Illyés Gyula: Évek és érvek; Nagy László rajza alá: [versek] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1982. – november 28.

Tulipánok, tulipánok!... [vers] / J. Skrobinec // Népszabadság. – 1982. – február 13.

1983

Húsz év múlva = Через двадцять літ: [vers magyar és ukrán fordításban] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1983. – május 19. - P.4. : kotta.

Hídépítő (Panyko Szemen emlékének); József Attila; A darabokra tépett (A hitleri gyűjtőtáborokban agyonkínzott antifasiszta költők emlékének); Ha néha elfogy már a szavam; Naponta csak két sort (Hojda Jurij emlékének);

Rákóczi Ferenc koszorújához; Csupán te, csupán én (Önző sorok): [versek] / J. Skrobinec; Fordította Balla László // Kárpáti Igaz Szó. – 1983 – január 8. – P.3. [Szovjet-Ukrajna kortárs költői]

Ma is, ma is… (Babits Mihály centenáriumi idézése): [vers] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1983. – november 30. – P.4.

1984

Talán nem nyeli el nevem a Léthé… (A „Szonettek a fordításról”

ciklusból): [vers] / J. Skrobinec; magyarra fordította Tandori Dezső // Új Tükör – 1984. - №18. – P.17.

1985

Tulipánok, tulipánok!; Csontváry: 1. Az iglói patikus; 2. Magányos cédrus; Évek és érvek (Illyés Gyula 80. születésnapjára); Verhovinai Madonnák

(Koczka Andrásnak): [versek] / J. Skrobinec // Sugaras utakon: A kárpátontúli magyar nyelvű irodalom antológiája (1945-1985). – Uzshorod: Kárpáti Kiadó, 1985. – P. 268-272.

Nagy László királysága: [vers] / J. Skrobinec // Kalendárium ΄85. –

Uzshorod: Kárpáti Kiadó, 1984. – P.100.

Equus; A súlyemelő; A soktusázó költőknek: [versek] / J. Skrobinec;

Tandori Dezső fordítása // Nagyvilág. – 1985. - №4. – P. 526-527.

1987

Ez az a város: [versek] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1987. –

november 1. - P.4.

1988

A súlyemelő; A soktusázó költőknek: [versek] / J. Skrobinec; magyarra fordította Tandori Dezső // Kalendárium 1988. – Uzshorod: Kárpáti Kiadó, 1987. – P.79.

Uzshorodnak: [vers] / J. Skrobinec // Szovjetunió. – 1988. - № 3. – P. 5.

1989

A kobzos Ungvár felé tart: Egy Sevcsenko–emlékmű nosztalgiája; Tarasz Sevcsenko: [versek] / J. Skrobinec // Kárpáti Igaz Szó. – 1989. – március 8. -

P.3.

1990

Évek és érvek: [vers Illyés Gyula 80. születésnapjára] / J. Skrobinec //

Hitel. – 1990. - № 24. – P.55.

1994

Kell, miként a gyökér (Előhang Arany János híres-neves poémájának

bilingvis – magyar és ukrán nyelvű – kiadásához): [vers] = Потрібний, мов

корінь. (Заспів до видання славної – преславної поеми Яноша Араня «Толді» двома мовами – угорською та українською): [вірш; авторський переклад з угорської] / J. Skrobinec // Arany János. Toldi. – Ungvár: Intermix Kiadó, 1994. – P.4-7.

Csupán te, csupán én; József Attila: [versek] / J. Skrobinec; magyarra

fordította Balla László // Balla László. Csillagírás: Kortárs ukrán költők versei. – Ungvár - Bp.: Galéria Kiadó, 1994. – P. 141-142. [Galéria Könyvtár 15.]

Mindennap írj két sort! ... [vers Jurij Hojda emlékére] / J. Skrobinec //

Kalendárium ΄94. – Ungvár: Kárpáti Kiadó, 1993. – P.49.

Kell, miként a gyökér: [vers] / J. Skrobinec // Kalendárium ΄94. – Ungvár: Kárpáti Kiadó, 1993. – P.71.

1997

Ha majd áttelelsz… : Kovács Vilmos halálának 10. évfordulójára: [vers] / J. Skrobinec // Kalendárium ΄97. – Ungvár: Kárpáti Kiadó, 1996. – P.139.

Köszönet és hála: [vers] / J. Skrobinec // Kalendárium ΄97. – Ungvár:

Kárpáti Kiadó, 1996. – P.152.

Tortanap és kávékóstolás Ungváron

Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az ungvári megyei könyvtárban a „La Dolce Vita” tortanapi rendezvény. Június 1.-e hagyományosan a torta világnapja, ehhez kapcsolódóan a könyvtár idegen nyelvű osztályán tortadíszítés órát tartanak profi cukrászok, az elkészült műremekeket pedig bárki megkóstolhatja.

Az idei évben, az ungvári Kávé fesztiválhoz kapcsolódva többféle „feketét” ízlelhetnek meg a könyvtárba látogatók. A rendezvények középpontjában természetesen a könyvek állnak, a szervezők szeretnék rádöbbenteni a kedves olvasókat arra, hogy a finom kávét csak egy jó könyv mellett lehet igazán élvezni.

A tortanapi kávézáshoz friss olvasnivalót is ajánlanak a betérőknek. A Márai-program keretében a Nemzeti Kulturális Alap, az Ungvári Főkonzulátus közreműködésével mintegy kétszáz új kötet juttatott el Ungvárra, irodalom iránt érdeklődők örömére.

A Márai-programnak köszönhetően érkezet, a kávéhoz leginkább passzoló kötet:

Zeke Gyula Volt egy feketém - A budapesti eszpresszók története. A szerző az előszavában így ír a kávézásról:

Szenvedélyesen érdekel a kávés nyilvánosság különféle korszakainak egyszerisége és megismételhetetlensége. Ez ad keretet és korlátokat a kávéivás metafizikájának és erotikájának, afféle előrehozott, kulturális halálélmény, amely élni és végképp meghalni egyként segít. Fegyelmezett izgalommal kívánok beszélgetni ezekről a kérdésekről a könyvemben forrásaim jórészt már nem élő (neves és névtelen) szerzőivel éppúgy, mint az olvasóimmal, s miközben elébük tárom eredményeimet és gondolataimat, tudom, hogy a dialógus során sok mindent kapok is majd tőlük.

Minden érdeklődőt szeretettel Várunk.
Helyszín: Kárpátaljai Területi Univerzális Tudományos Könyvtár Ungvár Kapitulna u. 10.
Kezdés: 2016. június 2. 10 óra

Drávai Gizelláról megannyi cikk, tanulmány és írás született, Kárpátalja ismert íróinak, költőinek, közéleti személyiségeinek tollából. Most Balla László, Kárpáti Igaz Szóban megjelent cikkét közöljük, 1979-ből.

LELKESEN ÉS LELKESÍTVE

iskolásainknak Drávai Gizella tanárnő

A napokban is tanúja voltam ennek a jelenetnek területünk egyik magyar tanintézetében, részben ez késztet arra, hogy a mintegy másfél évvel ezelőtt készült diafilmről írjak. A másik, talán még nyomósabb okom, hogy úgy érzem: a műre fel kellene hívni a figyelmet. Nagyon sok iskolában nincs meg ez a roppant hasznos, nagy művészi és nevelő értékű segédeszköz (néhány pedagógus ezt a szerkesztőséghez intézett levelében is megemlíti).

Utánrendeléssel vagy más módon gondoskodni kellene arról, hogy a magyartanárok sehol se nélkülözzék.

***

Ha valaki egyszer hozzáfog, hogy feldolgozza a magyar irodalom ukrajnai - s jelesül: kárpátontúli - ismertetésének, népszerűsítésének, kutatásának történetét, aligha fog anyaghiányban szenvedni még akkor is, ha a témáról vaskos monográfiát akar összehozni. Ebben a könyvben nyilván külön rész illeti majd meg a pedagógiai célzatú feldolgozásokat, itt pedig bizonyára önálló fejezet tárgyalja Drávai Gizella munkásságát: a nagy tapasztalatú, módszereinek megválogatásában páratlanul ötletgazdag, az oktatást szinte művészi fokon művelő (ma már nyugdíjas) tanárnő nyelvtani, irodalom-könyvei csaknem két és fél évtizede nélkülözhetetlen segítőtársai a magyar iskolák nevelőinek; diák-nemzedékek nőttek fel, pedagógus-generációk csiszolódtak rajtuk. Most a tanárnő új eszközhöz, a filmhez nyúlt, hogy ennek segítségével próbálja továbbadni még azt is, ami nem fért el a könyveibe vagy aminek tolmácsolására Gutenberg módszere nem bizonyult elégségesnek.

Cirillbetűs, ukrán nyelvű insert jelenik meg először, kétszer is a vetítővásznon: a Híradó- és Dokumentumfilmek Ukrajnai Stúdiójának neve és emblémája, majd az USZSZK Közoktatásügyi Minisztériumának szignója és jelvénye, végül a felirat: «Шкільний навчальний діафільм» (iskolai oktató diafilm) - ezt követik a nyitókép lendületes betűi: ARANY JÁNOS.

Talán kissé furcsának hat, hogy az imént a film technikai adatait tartalmazó kockákat részleteztem, de tettem ezt azért, mert a különböző nyelvű, betűjű feliratok egymásrakövetkezése újra emlékeztet azokra a népbarátság jegyében fogant nagy lehetőségekre, vívmányokra, amelyeket a szovjethatalom a nem nagy létszámú ukrajnai magyarságnak az anyanyelvi oktatás fejlesztéséhez biztosított, hisz Polczer Irén beregi tanárnő ugyancsak nemrég készült Petőfi-oktatófilmjét követően most már az Arany-emlékmű is a vetítővászonról lép a tanulók elé.

Igen: lép - mert a szerző már az első másodpercekben elevenné teszi Arany János alakját, a nézők nyomban szoros kontaktusban érzik magukat a nagy költővel, s a valahonnan láthatatlanul magyarázó tanárral is. Ezért a feszült, szinte áhítatos figyelem, amely a film vetítéseit kíséri.

Vajon hogyan is éri ezt el Drávai Gizella?

Az internet világnapja előtt ismerkedjünk meg az XYZ generációkkal

Az információs társadalom, a 20. század terméke. A generációk együttélésének és kunfliktusának kialakulásához vezetett az életkori határok kitolódása és az információ megszerzésének korlátlan lehetősége. Az X Y Z generáció meghatározása és elkülönítése az internethasználaton, az informatikai technológiák életvitelünkben betöltött szerepének kutatása segítségével történik.

Valóban veszélyes az internet?

Az internethasználat ellen gyakran felhozott érvek:

(Pintér Róbert Úton az információs társadalom megismerése felé írása szerint)

• a megbízhatóság kérdése (nem tudhatod, ki van a másik oldalon, kivel kommunikálsz),
• a hitelesség (lehet-e hinni a világhálóról szerzett információknak),
• a valóságérzék elvesztése (akik túl sok időt töltenek a hálózaton, elvesztik a valósággal való kapcsolatukat),
• az elidegenedés (a számítógép rabjai a valós kapcsolataikat fokozatosan leépítik),
• az identitás elvesztése (az interneten bárki vagy bármi lehetsz, csak egy idő után azt nem tudod, ki is vagy valójában),
• az agresszió (a számítógépes játékok életidegenek és erőszakossá tesznek),
• a pornográfia és pedofília, a szélsőségek megjelenése (az internet a ferde hajlamú és a szélsőséges nézeteket valló emberek kedvelt találkahelye),
• a kommunikáció elszürkülése (az új eszközök miatt elvész a személyes kommunikáció sokszínűsége, a nyelvünk elsatnyul),
• dataszmog (belefulladunk az információs óceánba, nem tudunk eligazodni az interneten fellelhető sok-sok információ között).

Az internet azonban nem rossz és misztikus, hanem éppen olyan, mint maga a világ, ami körülveszi. Bizonyos szempontból nézve maga a világ is erőszakos, egyes emberek gonoszak, és hogy a szexualitás egyre inkább megjelenik a hétköznapok világában is. Tehát csupán maga a világ tükröződik vissza az interneten található tartalomban és az internet használatában.

Az információs társadalom az emberi együttélés új módja, amelyben az információ szervezett előállítása, tárolása, előhívása és felhasználása játssza a központi szerepet, és új strukturális elemek, a hálózatok segítségével kialakul egyfajta „hálózati társadalom” a maga új intézményeivel együtt, amelyek legnagyobbrészt a már ismert társadalmi intézmények átalakult formái. Így formálódik újjá makroszinten a politika, a gazdaság és a kultúra, továbbá a mezoszinten működő intézmények, valamint mikroszinten a családok és az egyéni identitások is.

105 éves lenne Drávai Gizella. Ebből az alkalomból, a következő hetekben, közzétesszük az életét bemutató, csak nyomtatott formában létező írásokat.

Kovács Vilmos 1969-ben így írt a híres tanítóról:

GIZI NÉNI

NEM NÉV EZ, FOGALOM. Sokszor észrevétlenül jelenlevő, olykor szinte fizikailag érzékelhető fogalom. Szellemi életünk éppoly elválaszthatatlan tőle, mint fától a föld, amelyre ezer gyökérrel kapaszkodik, amelynek rejtett nedveit szívja.

Életének csak fordulópontjait ismerem, pedig bárkit megkérdeznék a városban, kicsit, nagyot, mindenki elmesélné nekem. Mert azok közül való, akiket el kell mesélni. Talán ő maga is megtenné, ha kérdezném, de nem kérdezem soha. Pedig sokszor elővette a kísértés, hogy írjak róla. Verset. Nem, nem is róla — a fogalomról. De ahányszor csak becsengetek hozzá, abba a múlt századból itt felejtkezett kis házba, bevezet a gerendás szobába, leültet és hallgatunk. És körülöttünk ezer meg ezer könyvvé szépült elme támasztja a vén falakat, hogy ránk ne dőljön a világ.

HA VAN ÁLDOZATOS MUNKA, akkor a tanítás az. Ha van életpálya, amelyre csak az elhívatottság tudatában szabadna lépni, akkor a tanítóé az.

Ezt a sokat hangoztatott gondolatot az ő példája mélyítette bennem meggyőződéssé. Meg a rossz emlékek. Mert sajnos úgy vagyok vele, hogy legrosszabb emlékeim az iskolához fűződnek. Bizony, nem mindegy, hogy történelem órán az egri vár ostromát tanuljuk, vagy a trágyát hányjuk az igazgató tanító hat darab marhája alól; hogy a Toldi IV. énekének szépségére nyitják rá gyermekszemünket, vagy tizenöt körmöst kapunk, mert nem tudjuk a 33. zsoltárt.

SZÁMOS VOLT TANÍTVÁNYÁT ISMEREM. Valamennyien olyan nyelvi és irodalmi többlettudással kerültek ki a keze alól, amely nemcsak a továbbtanuláshoz volt elég, hanem sok esetben egy egész életre. Ezek a köztudott tények — a legnagyobb elismerésen túl — arra indítják az illetékeseket, hogy gazdag tapasztalatokra épülő pedagógiai módszereit tanulmányozzák és közkinccsé tegyék.
Van azonban valami, amit még a legjobb szaktanulmány sem tudna a maga teljességében felmérni. Mert ki lehet mutatni, hogy 37 hosszú esztendő alatt hány diáknak a bizonyítványába írta be magyar nyelv és irodalomból a kitűnő vagy jó osztályzatot, s hogy volt tanítványai közül hányból lett tanár, orvos, mérnök, újságíró vagy szerkesztő. Azt is fel lehet sorolni, hogy hány nyelvtankönyvet, szöveggyűjteményt, olvasókönyvet, módszertani segédkönyvet és egyéb pedagógiai munkát írt vagy szerkesztett a magyar iskolák és a Tanártovábbképző Intézet részére. De ugyan ki tartja számon, hogy hány 5-7. osztályos, tizenkét-tizennégy éves emberkében vette észre biztos érzékkel a lappangó adottságokat, hánynak fogta meg a kezét és vezette haza abba a gerendás kis szobába, hány könyvet emelt le nekik a polcról, hánynak játszotta le lemezről a magyar irodalom gyöngyszemeit, s az emberré formálódásnak ebben az igen nehéz szakaszában hányat segített át olyan lelki sérüléseken, amelynek titkai még az anyák előtt is rejtve maradtak.

Pedig áldozatos munkájában éppen ez teszi a többletet, ez, ami felmérhetetlen és felbecsülhetetlen. Tanítványai ezért viselik a „beregszászi Gizi néni pulyája” gyűjtőnevet. S neve ezért vált fogalommá.

LÁTTAM MÁR ÖRÖME TELJÉBEN és láttam esetten is. De egyedül még soha. Mert mindig van, aki elmegy hozzá s leül az ezer meg ezer könyvvé szépült elme lábához…

—Kovász vagyok én csak, fiam, ennyi az én rendeltetésem — mosolyog fáradtan, amikor írásra bíztatom.

Mit mondjak? Aki tudja a helyét a világban és teszi, mint ő, amit kell, annak érdemes élni. Sokáig élni.

Kovács Vilmos
Kárpáti Kalendárium, 1969.
 

A Kárpátaljai Területi Univerzális Könyvtár Idegen Dokumentumok Osztálya boldog Valentin Napot kíván minden kedves olvasójának!