Kárpátaljai Megyei Könyvtár

Drávai Gizelláról megannyi cikk, tanulmány és írás született, Kárpátalja ismert íróinak, költőinek, közéleti személyiségeinek tollából. Most Balla László, Kárpáti Igaz Szóban megjelent cikkét közöljük, 1979-ből.

LELKESEN ÉS LELKESÍTVE

iskolásainknak  Drávai Gizella tanárnő

          A napokban is tanúja voltam ennek a jelenetnek területünk egyik magyar tanintézetében, részben ez késztet arra, hogy a mintegy másfél évvel ezelőtt készült diafilmről írjak. A másik, talán még nyomósabb okom, hogy úgy érzem: a műre fel kellene hívni a figyelmet. Nagyon sok iskolában nincs meg ez a roppant hasznos, nagy művészi és nevelő értékű segédeszköz (néhány pedagógus ezt a szerkesztőséghez intézett levelében is megemlíti).

Utánrendeléssel vagy más módon gondoskodni kellene arról, hogy a magyartanárok sehol se nélkülözzék.

***

Ha valaki egyszer hozzáfog, hogy feldolgozza a magyar irodalom ukrajnai — s jelesül: kárpátontúli — ismertetésének, népszerűsítésének, kutatásának történetét, aligha fog anyaghiányban szenvedni még akkor is, ha a témáról vaskos monográfiát akar összehozni. Ebben a könyvben nyilván külön rész illeti majd meg a pedagógiai célzatú feldolgozásokat, itt pedig bizonyára önálló fejezet tárgyalja Drávai Gizella munkásságát: a nagy tapasztalatú, módszereinek megválogatásában páratlanul ötletgazdag, az oktatást szinte művészi fokon művelő (ma már nyugdíjas) tanárnő nyelvtani, irodalom-könyvei csaknem két és fél évtizede nélkülözhetetlen segítőtársai a magyar iskolák nevelőinek; diák-nemzedékek nőttek fel, pedagógus-generációk csiszolódtak rajtuk. Most a tanárnő új eszközhöz, a filmhez nyúlt, hogy ennek segítségével próbálja továbbadni még azt is, ami nem fért el a könyveibe vagy aminek tolmácsolására Gutenberg módszere nem bizonyult elégségesnek.

         Cirillbetűs, ukrán nyelvű insert jelenik meg először, kétszer is a vetítővásznon: a Híradó- és Dokumentumfilmek Ukrajnai Stúdiójának neve és emblémája, majd az USZSZK Közoktatásügyi Minisztériumának szignója és jelvénye, végül a felirat: «Шкільний навчальний діафільм» (iskolai oktató diafilm) — ezt követik a nyitókép lendületes betűi: ARANY JÁNOS.

         Talán kissé furcsának hat, hogy az imént a film technikai adatait tartalmazó kockákat részleteztem, de tettem ezt azért, mert a különböző nyelvű, betűjű feliratok egymásrakövetkezése újra emlékeztet azokra a népbarátság jegyében fogant nagy lehetőségekre, vívmányokra, amelyeket a szovjethatalom a nem nagy létszámú ukrajnai magyarságnak az anyanyelvi oktatás fejlesztéséhez biztosított, hisz Polczer Irén beregi tanárnő ugyancsak nemrég készült Petőfi-oktatófilmjét követően most már az Arany-emlékmű is a vetítővászonról lép a tanulók elé.

         Igen: lép — mert a szerző már az első másodpercekben elevenné teszi Arany János alakját, a nézők nyomban szoros kontaktusban érzik magukat a nagy költővel, s a valahonnan láthatatlanul magyarázó tanárral is. Ezért a feszült, szinte áhítatos figyelem, amely a film vetítéseit kíséri.

         Vajon hogyan is éri ezt el Drávai Gizella?

         Elsősorban is úgy, hogy elveti az akadémikus módszereket, a magyarázó szövegeket a minimumra fogja (ezek is emberien egyszerűek, minden tanárost pózt nélkülözők), engedi beszélni magukat a képeket, no meg Arany Jánost, a kortárs és későbbi értékelőket.

         Itt már a szövegre tértünk, csakhogy a film elsősorban kép, nézzük hát először illusztratív anyagát.

         Itt is azt mondhatjuk, hogy a szerző eltér a szokványostól, ezzel kelt érdeklődést. Mi értelme újra megmutatni a tanulóknak azokat a képeket, amelyeket tankönyveikből vagy olvasmányaikból, a könnyen hozzáférhető kézikönyvekből ismernek? Drávai Gizella igyekszik csemegét adni, ezért levetítteti például azt a plakátot, amelyen a színész Arany János (féléves fiatalkori intermezzo!) „A hívatlan képíró” című vígjáték egyik mellékalakjaként szerepel (mint Márton, az idegen inasa). Vagy kit ne érdekelne a költő fiatal feleségének, Ercsey Juliannának az arcképe, aki Arany János ugyanitt idézett jellemzése szerint „se nem fest, se nem zongoráz, se nem öltözik tízszer napjában, de Petőfit olvas, jó anya s jó magyar gazdasszony”? A Toldi első kiadásának borítólapja, de mellette a mű alapjául szolgáló Ilosvai Selymes Péter-féle Tholdi bekötőtáblája is…Arany híres műveinek facsimile-hasonmásai a költő javításaival („Pillantsatok be e nagy ember műhelyébe!”). Iskolák, ahol a költő tanított, intézmények, ahol tevékenykedett, főtitkári íróasztala az Akadémián. Kortársak, értékelők arcképe, mondásai. Arany és Petőfi barátságának dokumentumai (köztük a „János vitéz” szerzőjének rajza Toldi írójáról). És egy különösen frappáns és kedves ötlet. Ahol megfelelő illusztratív anyag nem állt rendelkezésre oda Drávai Gizella csak erre a célra, alkalomra szóló műveket rendelt. Ismert szobrászművészünk és grafikusunk, Horváth Anna vállalkozott rá, hogy a film számára megold olyan nehéz feladatokat, mint például Arany János ifjúkori álmainak, vágyainak illusztrálása („De én kalandos életpályáról ábrándoztam, unni kezdtem az iskolai egyhangúságot… festő, majd szobrász vágytam lenni anélkül, hogy tudnám, mint kezdjek hozzá…”) Erről a filmkockáról különben a gyermek Arany János csodás tisztasággal fogalmazott portréja is ránk tekint. Ilyenformán kárpátontúli alkotó is szerepel a film végén ebben a büszke felsorolásban: „A diafilmben felhasználtuk Barabás Miklós, Borsos Miklós, Horváth Anna, Rozványi György, Zichy Mihály és Zórád Ernő rajzait.”

         Az Arany János életét bemutató képek, a műveihez készült illusztrációk felsorakoztatásán kívül a szerző nagy gondot fordít arra, hogy cím- és borítólapok, idézetek közlésével felhívta a figyelmet a költőnek azokra a nagy fontosságú műveire, amelyek nem fértek — el a tanterv kereteiben. Külön örömmel fedeztem fel itt „A magyar verselésről” című — örökbecsű, forrásértékéből soha nem vesztő — tanulmányának első oldalát, műfordításait, a szerkesztésében megjelent időszaki kiadványokat, s nem utolsósorban szabadságharckori ifjúsági propagandafüzetét: „Szabadság zengő hárfája. A magyar fiatalságnak Arany János”.
          Külön érdeme a filmnek, hogy részletesen kitér a költő szovjetuniói utóéletére, életművének nagyfokú megbecsülésére szocialista hazánkban: zárókockájában a különböző szovjet népek nyelvén megjelent Arany-kiadásokat mutatja be.

         És végezetül térjünk vissza még egy pillanatra a feliratokhoz. Említettük már, hogy Drávai Gizella önmaga nevében keveset mond, hogy magától Arany Jánostól, kortársaitól és — kisebb részben — munkásságának elemzőitől válogat szövegrészeket olyan bravúros módon, hogy témájának leglényegesebb és legérdekesebb elemeit, kidomborítva kerekít, ki végül egy folyamatos előadást a nagy magyar epikus költő életművéről. Itt most tegyük még hozzá, hogy ha a film szerzője végül is önmaga szól, ez se egyszerű magyarázó szöveg: szavai gyakran maguk is költőivé válnak, felforrósodnak, mint ez az — egyik utolsó — felirat: „1877-ben lemond az Akadémia titkári állásáról, s ismét a költészetnek él. Kedvelt tartózkodási helyén, a Margitszigeten írja meg a szépséges költeményciklusát, az Őszikéket, a megbékélt fájdalom mosolyait…”

         Arany Jánosról szóló oktatófilmjével Drávai Gizella nem csupán ismeretbővítő, hanem nagy emocionális hatású taneszközt is adott területünk magyar pedagógusainak kezébe, s ebben jó segítőtársai voltak Szócska László szakértő és Mihajlova Ljudmila szerkesztő.

Balla László
Kárpáti Igaz Szó, 1979. április. 22.